Az 1. részben már volt szó az ünnepi készülődés terveiről, a hatékony kommunikációról és a vásárlók szokásait is boncolgattuk már. Tudd meg most, hogy miben tudsz fejlődni a sikered érdekében még nagy roham esetén is!

„Az egyediséget, a kiemelt figyelmet minden vásárló szereti és biztos lehetsz benne, hogy híre megy a tettednek!”

A GYIK most nagy hasznodra válik

Ha még csak barátkozol az újdonsült chat ügyfélszolgálatoddal, akkor ez egy igen erős menet lesz a számodra, de nézd a dolog jó oldalát! Most aztán tényleg gőzerővel belegyorsíthatsz, hiszen rengeteg olyan kérdést fognak feltenni látogatóid, amelyek gyűjtésével a vállalkozásodat is jó irányba állíthatod.

Asztalnál, laptop kijelzőjét néző figurát ábrázol a kép

Most rövid idő alatt fogsz olyan kérdéseket kapni, amiken keresztül – az év más időszakaihoz képest – jóval gyorsabban szerezhetsz átfogó képet a látogatóid szokásairól, vásárlóid gondolkodásáról. A lényeg, hogy gyűjtsd őket a GYIK között, hogy minél gyorsabban tudd navigálni a vásárlóid!

Azok, akik már időben felkészültek a nagy ünnepi rohamra és már megbarátkoztak az élő chat működésével nekik is remek lesz ez az időszak. Tele megfigyelésekkel, olyan eszközöket tudsz majd bevetni, ami az eddigi szokásokat és adatokat megfigyelve újításokat eredményezhet. Állíts fel egy stratégiát, próbálkozz és vond le a következtetéseket. Most olyan nagy lesz a látogatói roham, hogy ha jól csinálod, olyan átfogó képet kaphatsz magadról milyennek látnak a vevők téged. Hoppá! Ugye tudod milyen átfogó módosításokat generál ez majd a brandre nézve?!

Olyan kedvezmények, amiket nem hirdetsz – Miért Ne?

Hohohóó! Ez a SmartPut és a Last Chance. SmartPut, mert bármilyen beviteli mezőben begépelt szó alapján egyedi ajánlatot készíthetsz, mely visszafordítja a vásárlót egy igazán jól időzített Last Chance felugró egyedi ajánlatokat tartalmazó ablak segítségével. Erről van szó!.

És honnan tudod, hogy a látogató vásárlás nélkül akar elmenni?

  • Túl általánosan szemléli a kategóriákat.
  • A kezdeti akár keresőn keresztüli pontosabb kutatás után visszatér az általánosabb kategóriákhoz, esetleg kategóriát vált kosárba rakás nélkül.
  • A termékoldalon hosszabb időt eltöltve nem rakja a terméket a kosárba.
  • A kosárban lévő termékeket a megrendelés, szállítási feltételek, stb. előtt sokáig nézegeti, várakozik.
  • A fizetett hirdetésekről érkező látogatók elhagyják a kifejezetten erre célra készített Landing Page oldaladat.
  • Nem kattintanak a „Tovább” gombra.

Segítsd egyedi ajánlatokkal a vásárló döntését, ha ezt tapasztalod:

 A kezében nagyítót tartó mikulás-sapkás figura látható a képen
  • Túl sokáig nézegeti a vásárlói véleményeket, visszajelzéseket a termékekről. Bizonyosságot akar szerezni a termék megbízhatóságáról, minőségéről. Segíts neki!
  • Gyakran vált az azonos funkciókkal, jellemzőkkel rendelkező termékek között. Nem tudja eldönteni melyik legyen. Lehet a drágábbat szeretné, de nem éri meg neki. Itt jöhet az egyedi ajánlat.
  • Az oldalt már egyszer elhagyta, beszélgettél is vele, de most visszajött. Jutalmazd a visszatérését!
  • Rendszeres vásárlód, az akciók között nézelődik vagy konkrét termékre kérdez. Ajánlj fel egy kedvezményt a hűségéért.

A Karácsony jó, mert a szeretet ünnepe és ilyenkor mindenki szereti, ha kedvesen, megértően kezelik helyzetét – vagyis felismerjük azt, hogy mint vásárló mennyit hajlandó egy termékért adni. Ezt kihasználva tudunk olyan ajánlatokat adni, amelyek egyrészt biztosítják a vásárlót a visszatérésben, másrészt megbízik bennünk, de ami a legfontosabb, hogy jó érzéssel távozik tőlünk.

„Nem csak az a fontos, hogy vásároljanak tőlünk. A vásárlást élménnyé kell tennünk a számukra.”

Kitartást kívánunk és jó eredményeket

Egy szó, mint száz a mi ajándékunk a számodra egy hatalmas élmény, amikor felismerésre kerül majd a számodra, - amit egyébként legtöbbször egy új szolgáltatás, termék használatától is elvár az ember - hogy azonnali eredmények birtokába kerülsz. Természetesen látjuk, hogy eléggé összetett ez a dolog, de korántsem lehetetlen. Tudjuk, hogy nagyon hasznos tapasztalatokra fogsz tudni szert tenni. Tudjuk, hogy mersz újdonságokat kipróbálni és alkalmazni. Tudjuk, hogy bízol a tetteid eredményességében.

Mi azért vagyunk, hogy megismerd a vásárlóid, felismerd a tetteid fontosságát, eredményeket láss és következtess, mert ha jól használod ki ezt az ünnepi időszakot, akkor biztosan konkrét célokkal fogsz majd az Újévnek is nekivágni!